Csapatunk tagjai: Emese

4 évesen, egy gumimatracon ülve egy sláger szólt a rádióból. Ahogy hallgattam, egyszer csak vigasztalhatatlanul sírva fakadtam azon a gondolaton, hogy én is felnövök, és soha többé nem leszek gyerek. A felnottek zsenge korom miatt csak mosolyogtak rajtam-de az igazi kérdésre senki nem tudott válaszolni. Biztos voltam, hogy lehetetlen, hogy egy ilyen különleges és fontos lény, mint én (!), csak úgy nyomtalanul eltunjön a halállal. A kérdéseim terhe velem együtt növekedett, míg végül 16 évesen “a semmi és üresség késdobáló poklai közt” találtam magam. Minden, amit egy ember tehet, alkothat az élete során, hiábavalóságnak tunt-világos, hogyha egyszer a halállal mindennek vége!

Ha akkor a kezembe került volna a Prédikátor könyve, súlyosakat bólogattam volna. Csak azért nem tehettem, mert nem láttam közelrol Bibliát. Se olyan embert, akinek ez többet jelentett volna, mint mondjuk a görög mítoszok. Kétségbeesve tapogatóztam. És közben már elegem volt az üres válaszokból. Mint egy halász, aki mindjárt éhen hal, de minden hal túl kicsi ahhoz, hogy a hálójában maradjon. Egy barátom, akivel együtt keresgéltünk, váratlanul azt mondta:- Megvan! (vagy valami ilyesmit) Nem hittem el rögtön, amit Jézusról mondott. Hogy van, és hogy szeret. Ám amikor magam voltam, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megszólítsam ezt a „talán-mégis-létezo Istent”.

Elso imádságom így kezdodött: „Isten, ha vagy…” És a drága Isten nagy szeretetében válaszolt erre a hitetlen, vágyódó, suta, de oszinte hívásra. Sot, igazából O keresett akkor meg, csak ezt én nem tudtam. Azóta még jobban szeretek élni. Eleinte tartottam attól, hogy O a nagy faragás közben olyan dolgokat is lever rólam, amik fontosak nekem. Most már látom, hogy épp a legszebb énemet teljesíti ki, azt a lényt faragja lassan, aki mindig is szerettem volna lenni álmaimban. Hol is tart most? Az egykori ’önmegvalósító’, ’emancipált’ (valójában énközpontú és hihetetlenül önzo) no-aki a fakanál és a pelenka puszta gondolatát is mérföldekre hajította magától (és még gyorsan, a biztonság kedvéért hátat is fordított)- helyett Férjem és három fiunk fészekadója lettem, aki ráadásul hihetetlen mértéku kiteljesedést él át mindebben.

Szereto kis családom egy csodálatos Társból, valamint 3 szuper férfipalántából áll, Mátyás 7, Ábel 5, Illés Sámuel 3 éves lesz. Mindhárman vidám, energiában és ötletekben - néha hajmeresztoen- gazdag gyerekek. Róluk még hallani fogunk. Férjem mérnök, én jogász és nyelvtanár vagyok, és úgy 7 éve otthon járom a Jó Anyuka és jó Feleség Egyetemet. Talán a legjobb iskola. Mindenesetre a Tanárom tökéletes. Mit is tanulok? Azt hiszem, elsosorban szeretni. Méghozzá nem elsosorban magamat. Aki erre azt mondja, könnyu, az szerintem még nem próbálta…

Szeretek hosszú, magányos távokat futni, a hegyeket járni télen-nyáron, a tengeri halászhajókat, a hoséget, a napot, a vihart. Nem szeretem a szürke, mélyen ülo felhoket és a mesterkélt dolgokat. Szeretem a színeket, a népeket, a régi könyvek illatát, szeretek énekelni, zenélni, és talán moziba járni is-ha jól emlékszem még… Szeretnék többet randevúzni a Férjemmel. Ritkábban hasonlítani a kitöro vulkánhoz. Rendezettebb lenni (talán). Gyökeret verni, útra kelni. Néha egyszerre több helyen lenni. Mindig a helyemen lenni. És… látni kiteljesedni Fiaim életét. A versenyautós mentoorvostól a búvár-misszionáriusig annyi minden szeretnének lenni. Legyenek. Csak soha ne forduljanak el Tole, Akit most úgy szeretnek.

Küzdelmes - vidám—nehéz- csodával teli hétköznapjainkból szeretnék néhány szikrát e lapokon is felvillantani. A pillanatokat, amikben hol szárnyalva, hol hasra esve, hol dalolva, hol a párnába (nem a párnának!) zokogva, és néha épp csak túlélve a pillanatot, de mindig tudtam, O ott van, és átölel. Eros, szeret, tud mindent.

Álljon itt életem elso személyesen Tole kapott üzenete: Ézsaiás 54,7-8